Településtörténet

Tápióbicske múltja

A domb- és síkvidék találkozása, a természetes vízfolyások és a jó talajadottságok mindig is kedvező feltételeket teremtettek az emberek letelepedéséhez.
A kiásott régészeti leletek szerint ősidők óta lakott hely, a leggazdagabb feltárások a bronzkorhoz kapcsolódnak, amikor is két földvárat építettek az állattartással foglalkozó telepesek. A terjeszkedésének egy ideig az egyik oldalról a dombok, a másik oldalról a vizek, a mocsarak valamint a homok szabtak határt.
 A mai Tápióbicske őse a XIII. században keletkezett, az első okleveles említés 1275-ből való. A település névadója a Bicskei (vagy Bikcsei, később Bicskey) család, akik a XIX. század közepéig meghatározó birtokosai a községnek. A család nevével először 1250-ben találkozunk, ugyanis ekkor nyertek oklevelet IV. Béla királytól.
Tápióbicske a török hódoltság alatt fokozatosan elnéptelenedett és pusztává vált. Az 1700-as években települt újjá a régi lakosok visszatérésével és az északi országrészről érkező újak - akiknek egy része szlovák anyanyelvű volt- betelepülésével.
A török hódoltság után Althann Mihály Frigyes váci püspök önálló plébániát szervezett 1719-ben. Ekkor a falu ideiglenes templomot emelt, valószínű a régi romos templomát építette fel. A római katolikus nép 1737-ben kezdte el építeni a mostani templomot, amely 1786-ban nyerte el jelenlegi formáját. Az új falu e templom köré épült, sajnos azonban 1832-ben szinte teljesen leégett. Az újjáépülés utáni időszakból fenn maradt két népiesen klasszicizáló stílusú kúria is: a Zsille-kúria és a Bicskey-kúria. A lakóházak népi műemléki szempontból jellegtelenek.
1849. április 4-én a falu határában zajlott a szabadságharc egyik nevezetes csatája, ahol az ország függetlenségéért harcoló magyar honvédek véres küzdelem után győzelmet arattak a császári csapatok felett. A győzelem emlékét földrajzi elnevezések, hagyományok, képzőművészeti és irodalmi alkotások, valamint műemlékek őrzik.
A XIX. század második felére Tápióbicskén is kialakultak a polgári gazdasági és társadalmi viszonyok. A régi nemesi réteg egyre csökkenő nagyságú és jövedelmű földjét eladva a községből elvándorolt. Egyetlen nagyobb birtok Bitskey Kálmán kezén maradt, aki az egyházat és az oktatást jelentősen támogatta. Az általa adományozott telken épült fel 1901-03 között az állami iskola mai napig használt emeletes építménye.
A századfordulóra bekövetkező birtokaprózódások következtében „tipikus kisparaszti társadalom”-ról beszélhetünk Tápióbicskén. Az I. világháborúban 151 tápióbicskei esett el. Emlékművüket, amely Kalotay Ottó alkotása 1926. október 28-án leplezték le a templom kertjében.
A két világháború között a község gazdasága alig fejlődik, továbbra is agrárjellegű maradt. Az alig jövedelmező kisparaszti gazdálkodást kiegészítette a fővárosba való ingázás és az egyre jelentősebbé váló szőlőművelés. A már meglévő, a XVIII. században telepített szőlőterületet kiegészítették a két Tápió közötti résszel, ami biztos megélhetést nyújtott sok embernek. A lakosság polgári mentalitását jelzi viszont az önszerveződő kulturális és közösségi szervezeteknek már a múlt század közepétől való nagyszámú jelenléte. A ’20-as és ’30-as években is élénk társadalmi életet élt a falu. Volt Kisgazda Kör, Iparos Kör, Faluszövetség.
A második világháború kataklizmájában a falunak csaknem annyi áldozata – 147 - volt, mint az első világégéskor. Emléküket kopjafa őrzi a temetőben, amit közel félévszázaddal később állíthatott csak fel a községi kegyelet.
A „szocializmus” időszakában az erőszakos kolhozosítással munkalehetőségek csökkennek még jobban nő az ingázók száma. Nagyarányú népességcsökkenés volt tapasztalható. A hagyományos kulturális és társadalmi közösségek megszűnnek.
A rendszerváltozást követően talál igazán újra magára a település. Jelentős infrastrukturális fejlesztések történtek, vállalkozások indulnak és megélénkül a közélet is.

A község címere

Álló, háromszögű pajzs kék mezejében zöld pajzsláb. A zöld mezőben lebegő helyzetű, állított, élükkel jobbra fordított ezüst ekevas és csoroszlya. A kék mezőben lebegő helyzetű, egymáson keresztbetett, arany markolatú és védvasú, ezüst pengéjű két szablya, melyet felülről szembe fordított arany huszárcsákó kísér. A pajzs bal felső sarkában hatágú arany csillag lebeg. A címerpajzs alatt lebegő, hármas tagolású, fecskefarok-végződésű íves arany szalagon feketével nagybetűs TÁPIÓBICSKE felirat.
A huszárcsákó és a kardok az 1849. április 4-i tápióbicskei csata emlékét idézik.
Az ekevassal és a csoroszlyával a múltra és a település mezőgazdasági jellegére utal.
A kék és zöld szín, valamint a csillag, jellemzői a régi Bicskey-család címereinek.